A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Gyurcsányék leprostizták a határon túli magyarokat! A székelyek meg is adták rá a választ!

Tovább folytatja a külhoni magyarok gyalázását, sértegetését Gyurcsány szektapártja. A Demokratikus Koalíció szerdán ismét elővette slágertémáját, amely szerint ne szavazhasson magyarországi választásokon az, aki soha nem élt itt. Gyurcsányék bizonyára sok külhoni magyar szívét megdobogtatták azzal, hogy lekurvázták őket. 
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz szavazatvásárlásra használja azt a harmincmilliárd forintnyi közpénzt, amit a kormány az év végén osztott szét határon túli szervezetek között. Ara-Kovács Attila, a szektapárt külügyi kabinetvezetője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánypárt megpróbálja becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat, akik pedig erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki. Mint fogalmazott:
a Fidesz a határon túli magyarokból egyfajta politikai prostituáltat csinált azzal, hogy ezekkel a pénzekkel megvásárolja és bevonja őket a magyarországi politikai játszmákba. 

Ara-Kovács Attila azt mondta, igazságtalannak tartják, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak Magyarországon, de az állampolgársághoz való jog szerzett jog, ezért azt nem akarják visszavonni, de a szavazati jogot megszüntetnék.

FIDESZ: EZ FELHÁBORÍTÓ!


A baloldalon tényleg az égvilágon semmi sem változik. Ugyanazok ugyanúgy, sőt még jobban gyűlölködnek, mint 2004-ben. Felháborító Gyurcsányék nyilatkozata. A baloldal vezére ma odáig ment, hogy a pártja politikai prostituáltaknak nevezte a külhoni magyarokat, miközben a migránsokat tárt karokkal várják – reagált Ara-Kovács kijelentésére a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs szerint ez várna a magyar nemzetre, ha az ellenzék jutna hatalomra: gyűlölködés, a magyar nemzet megosztása és legyengítése, és a migránsok befogadása. A Fidesz-KDNP a külhoni magyarságot a nemzet elválaszthatatlan részének tekinti, mert Magyarország csak akkor lehet erős, ha a nemzet és a nemzeti egység is erős.

KOZMETIKÁZNI AKARTAK!


A DK próbálta menteni a menthetetlent, és a Fidesz közleményére válaszul ők is összedobtak egyet, amelyben lehazugozták a Fideszt.
A Fidesz azt írta, hogy a DK „politikai prostituáltaknak” nevezte a külhoni magyarokat. Ez hazugság. Ezzel szemben az igazság az, hogy az egyébként Erdélyben született és ott felnőtt Ara-Kovács Attila, a DK elnökségi tagja sajtótájékoztatóján éppen azt állította, hogy a Fidesz akarja a határon túlra küldött milliárdok sokaságával és a szavazati jog megadásával erkölcsi romlásba taszítani a határon túl élő magyarokat. Nem a DK mondja ezt róluk, hanem a Fidesz csinálja ezt velük. Ha a Fideszt ez ennyire felháborítja, akkor esetleg hagyjon fel vele és vonja meg a határon túli magyarok szavazati jogát.
Úgy tűnik, Ara-Kovács Attila a saját szavaira sem emlékszik, hiszen ő maga fogalmazott úgy sajtótájékoztatóján, hogy „a Fidesz a határon túli magyarokból egyfajta politikai prostituáltat csinált”. Amiből az elemi logika szabályai szerint az következik, hogy Ara-Kovács szerint a külhoniak prostituáltak lettek. Kár magyarázni a magyarázhatatlant!

A MAGYAR POLGÁRI PÁRT REAGÁLÁSA


"Van-e nagyobb politikai prostituált annál, mint aki egyéni érvényesülését előbbre valónak tartja nemzeténél?

Az egyetemes magyar kultúra, az épített örökség, a nemzet szellemi és lelki erőforrásai túlmutatnak a jelenlegi határokon. A gondviselés, a megőrzés, ápolás és örökségül hagyás erkölcsi parancs és nemzeti kötelesség. A nemzetben gondolkodó kormány értékmegőrző és értékteremtő erőfeszítéseiért hálásak vagyunk. Sajnos ezt nem mondhatjuk el a korábbi kormányok mindegyikéről. A határokon átívelő nemzetegyesítés közjogi értelemben már megtörtént. Mi, erdélyi magyarok, továbbra is cselekvő részesei kívánunk lenni nemzetünk újbóli felemelkedésének és kultúránk átörökítésének.

Nem várjuk, hogy mindezt megértse a magyar közélet legnagyobb schwindlere. A történelem eddig is átlépett a politikai kalandorokon, ez most sem lesz másként.

A demokratikus koalíciónak és vezetőjének ismételten üzenjük: élni fogunk szavazati jogunkkal!"

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések